Bogyó és Babóca 13 új mese - sajtócikkek a mozibemutatóról
Új magyar gyerekfilm és Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnep
Új magyar gyermekfilm a mozikban: a KEDD Animációs Stúdió 2010-ben mutatta be Bartos Erika Bogyó és Babóca című meséiből készült rajzfilmsorozatát.
Az eredetileg televízióra készített, 13 epizódból álló sorozatot a stúdió rendhagyó módon mozikban indította útjára. Ugyancsak a KEDD saját kezdeményezése, hogy a film mozis előbemutatójához kapcsolódóan országos rendezvénysorozaton népszerűsíti a gyerekrajzfilm műfaját: május 29-én az első Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnep csaknem harminc magyarországi moziban és rendezvényhelyszínen várja a gyerekeket és családokat.
Az első film, a Bogyó és Babóca - 13 mese a bemutató után eltelt négy hónap alatt a 2010-es év negyedik legnézettebb magyar mozifilmje lett, több mint 30 ezer nézővel. A 13 mesét több mint nyolc hónapig műsoron tartották a mozik, és ezzel újra bebizonyosodott, hogy magyar készítésű mesefilm is sikert arathat manapság. Az újabb, második sorozat (Bogyó és Babóca - 13 új mese) moziváltozata a tavalyihoz hasonlóan a műfaj kezdeteit idézi. A vetítővásznon megjelenő, egymást követő rövid epizódok jól érthetők a legkisebbek számára is, és az egyes mesék közötti, lélegzetvételnyi szünetben kedvük szerint kommentálhatják a látottakat.
A sorozat zenei aláfestését ismét az óvodások körében népszerű Alma együttes készítette, a mesehősök legendás szinkronhangja pedig az új részekben is Pogány Judit. A sorozat 13 új epizódjának elkészítésében M.Tóth Géza producerként vett részt, a rendezői feladatokat korábbi rendezőtársa, Antonin Krizsanics folytatta. A Bogyó és Babóca - 13 új mese elkészítését a KEDD - a filmszakmában egyedülálló módon - önerőből finanszírozta, minden külső anyagi támogatás nélkül.
Ugyancsak a KEDD saját kezdeményezése, hogy a film mozis előbemutatójához kapcsolódóan országos rendezvénysorozaton népszerűsíti a gyerekrajzfilm műfaját: május 29-én az első Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnep közel 30 magyarországi moziban és rendezvényhelyszínen várja a gyerekeket és családokat. A rajzfilmünnep kiemelt eseménye a Bogyó és Babóca - 13 új mese előbemutatója. A vetítéseket számos családi és gyermekprogram kíséri.
Az ünnepi készülődés jegyében már május elejétől számos városban rajzpályázatot hidetnek a mozik a kicsiknek, a legjobban sikerült alkotásokból pedig kiállítást rendeznek a Gyermeknapi Rajzfilmünnepen. A programokat úgy állították össsze, hogy senki se távozzon üres kézzel: minden ügyességi és pontgyűjtő verseny résztvevője kap majd egy-egy apróságot.
A rajzfilmünnep kiemelt fővárosi helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, de számos program várja az érdeklődőket a Puskin és a Corvin moziban is. A következő városokban egész nap különféle ügyességi és pontgyűjtő játékokkal várják a kicsiket: Cegléd, Debrecen, Eger, Pécs és Szombathely. A mozik maguk szerveznek programot, vagy a városi gyereknappal összehangolva egészítik ki a vetítéseket Győrben, Gödöllőn, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden, Szentendrén, Szolnokon, Tapolcán, és Zalaegerszegen.
Forrás: Hajdú Online (Független Hírügynökség)
Hagyományteremtő rajzfilmünnep Bogyóval és Babócával
Bemutatkozik Bogyó és Babóca 13 új meséje, valamint más régi kedvenc mesehősök is szerepelnek a rajzfilmünnepen, amelyet hagyományteremtő céllal országosan 30 moziban rendeznek meg május utolsó vasárnapján, a nemzetközi gyermeknapon.
Gyereknap alkalmából a KEDD animációs stúdió úgy döntött, megszervezi az első országos gyermeknapi rajzfilmünnepet. A fesztiválon országszerte 30 moziban vetítenek új és régi meséket, sorozatokat. Emellett ügyességi és pontgyűjtő játékokkal, kvíz-versenyekkel és rajzpályázatokkal is színesítik programjaikat a filmszínházak. A részletes és helyi programokról a www.rajzfilmunnep.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A programot beharangozó keddi sajtótájékoztatón M. Tóth Géza animációs rendező, a stúdió vezetője elmondta: a rajzfilmkészítés egy-két műhelyen kívül nagyjából megszűnt Magyarországon, pedig olyan animációs örökségünk van, ami régen világhírűvé tette a magyar meséket. "Ezzel az ünneppel szeretnénk megmutatni, ma is vannak olyan kiváló és tehetséges művészek Magyarországon, akiknek munkájára most is érdemes odafigyelni" - fogalmazott.
A stúdió vezetője arról is beszélt, hogy ezzel a kezdeményezéssel szeretnének hagyományt teremteni.
A szervezők a Magyar Televízióval együttműködve, annak archívumából kiválasztottak jó néhány régi klasszikus mesét, mesesorozatot, a mozik szabadon válogathatnak ezekből és színesíthetik velük műsorkínálatukat a fesztivál napján.
A rajzfilmünnepen tartják a Bogyó és Babóca - 13 új mese című animáció előbemutatóját. A Bartos Erika nagysikerű könyvsorozatából készült produkció a csigafiú és a katicalány kalandjait meséli el a legkisebb korosztálynak. Egyszerű képi megjelenítése és kedves figurái révén az óvodásoknak is teljesen érthető nyelven tudja elmesélni a sok hétköznapi szituáción alapuló tanulságos történeteket - mondta el M. Tóth Géza.
A film producereként M. Tóth Géza kiemelte: fontos szempont volt a mese készítésénél, hogy közvetlenül a gyermekekhez szóljon. Nem alkalmaztak bonyolult animációs megoldásokat, helyette inkább arra törekedtek, hogy a vásznon megjelenő rövid történetek jól érthetők legyenek és az epizódok közti lélegzetvételnyi szünetekben a gyerekek kedvük szerint kommentálhassák a látottakat
A teljes egészében önerőből készült produkció első 13 részét már öt európai országban láthatják a gyerekek, valamint az egyik legismertebb mesecsatorna is vetíti. Jelenleg tárgyalások folynak a kínai fordításról és sugárzásról is. A folytatáson ugyanaz a csapat dolgozott, amely a sorozat első részein; Krizsanics Antonin rendezte, az Alma együttes írta a zenét és Pogány Judit kölcsönözte a hangját az erdőlakó bogaraknak, valamint mesélte el hétköznapjaik történetét.
Forrás: 2011. május 11., szerda 5:25 InfoRádió / MTI
Rajzfilmünnep Bogyóval és Babócával
Bemutatkozik Bogyó és Babóca 13 új meséje, valamint más régi kedvenc mesehősök is szerepelnek a rajzfilmünnepen, amelyet hagyományteremtő céllal országosan 30 moziban rendeznek meg május utolsó vasárnapján, a nemzetközi gyermeknapon.
Gyereknap alkalmából a KEDD animációs stúdió úgy döntött, megszervezi az első országos gyermeknapi rajzfilmünnepet. A fesztiválon országszerte 30 moziban vetítenek új és régi meséket, sorozatokat. Emellett ügyességi és pontgyűjtő játékokkal, kvízversenyekkel és rajzpályázatokkal is színesítik programjaikat a filmszínházak. A részletes és helyi programokról a www.rajzfilmunnep.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A programot beharangozó keddi sajtótájékoztatón M. Tóth Géza animációs rendező, a stúdió vezetője elmondta: a rajzfilmkészítés egy-két műhelyen kívül nagyjából megszűnt Magyarországon, pedig olyan animációs örökségünk van, ami régen világhírűvé tette a magyar meséket. "Ezzel az ünneppel szeretnénk megmutatni, ma is vannak olyan kiváló és tehetséges művészek Magyarországon, akiknek munkájára most is érdemes odafigyelni" - fogalmazott.
A stúdió vezetője arról is beszélt, hogy ezzel a kezdeményezéssel szeretnének hagyományt teremteni.
A szervezők a Magyar Televízióval együttműködve, annak archívumából kiválasztottak jó néhány régi klasszikus mesét, mesesorozatot, a mozik szabadon válogathatnak ezekből és színesíthetik velük műsorkínálatukat a fesztivál napján.
A rajzfilmünnepen tartják a Bogyó és Babóca - 13 új mese című animáció előbemutatóját. A Bartos Erika nagysikerű könyvsorozatából készült produkció a csigafiú és a katicalány kalandjait meséli el a legkisebb korosztálynak. Egyszerű képi megjelenítése és kedves figurái révén az óvodásoknak is teljesen érthető nyelven tudja elmesélni a sok hétköznapi szituáción alapuló tanulságos történeteket - mondta el M. Tóth Géza.
"Sosem gondoltam volna, hogy valaha a gyermekeimnek esténkét kitalált meséimet egyszer mozivásznon fogom viszont látni" - fogalmazott Bartos Erika.
A film producereként M. Tóth Géza kiemelte: fontos szempont volt a mese készítésénél, hogy közvetlenül a gyermekekhez szóljon. Nem alkalmaztak bonyolult animációs megoldásokat, helyette inkább arra törekedtek, hogy a vásznon megjelenő rövid történetek jól érthetők legyenek és az epizódok közti lélegzetvételnyi szünetekben a gyerekek kedvük szerint kommentálhassák a látottakat.
A teljes egészében önerőből készült produkció első 13 részét már öt európai országban láthatják a gyerekek, valamint az egyik legismertebb mesecsatorna is vetíti. Jelenleg tárgyalások folynak a kínai fordításról és sugárzásról is. A folytatáson ugyanaz a csapat dolgozott, amely a sorozat első részein; Krizsanics Antonin rendezte, az Alma együttes írta a zenét és Pogány Judit kölcsönözte a hangját az erdőlakó bogaraknak, valamint mesélte el hétköznapjaik történetét.
Forrás: nyugatmagyar.hu